Koronavírus tájékoztató

Tájékoztatom a Tisztelt Ügyfeleket, hogy az Ügyvédi Iroda – eltérő jogszabályi rendelkezés hatályba lépéséig – a kialakult járványügyi helyzetben is a szokásos rend szerint folytatja tevékenységét, Ügyfeleit továbbra is változatlanul kiszolgálja. Tekintettel azonban a Magyarországon is terjedő SARS-CoV2 járványra, valamint az általa okozott COVID-19 betegség elkerülése érdekében óvintézkedések betartását kérem a Tisztelt Ügyfelektől.

Tájékoztatom a Tisztelt Ügyfeleket, hogy az Ügyvédi Iroda jelen helyzetben elsősorban telefonon, Skype-on, valamint e-mailen áll folyamatosan a Tisztelt Ügyfelek rendelkezésére, kiemelve, hogy a hatályos jogszabályi rendelkezések szerint ezen eszközökkel akár ügyvédi ellenjegyzést igénylő szerződéskötés lebonyolítása is megvalósítható. Az Ügyvédi Iroda a kialakult helyzet okán igyekszik a személyes kapcsolatot a lehető legkisebb mértékűre, csak a feltétlen szükséges esetekre korlátozni, így személyes félfogadás – előzetesen egyeztetett és visszaigazolt időpontban – kizárólagosan olyan esetekben biztosítható, amennyiben az az ügy jellegéből adódóan feltétlenül elengedhetetlen. Előzetesen egyeztetett és visszaigazolt időpont hiányában kérem a Tisztelt Ügyfeleket, hogy ne lépjenek az Ügyvédi Iroda területére, a kapcsolatot elsődlegesen e-mail útján tartsák az Ügyvédi Irodával. 

Felhívom a Tisztelt Ügyfeleket arra, hogy amennyiben az ügy természetéből fakadóan a személyes találkozás elkerülhetetlen, úgy a találkozást megelőzőleg szíveskedjenek meggyőződni arról, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott tájékoztatók, iránymutatások alapján nem minősülnek „gyanús esetnek”. Amennyiben kapcsolatba kerülhettek valószínűsíthetően új koronavírussal fertőzött személlyel, vagy egyébként saját magukon a betegség bármilyen tünetét észlelik, úgy a személyes egyeztetés időpontját mindannyiunk egészséges állapotának megőrzése érdekében el kell halasztanunk egy közösen egyeztetett későbbi időpontra.

Kérem a Tisztelt Ügyfeleket, hogy az irodában maszkban jelenjenek meg, amit az ott tartózkodás teljes időtartama alatt viseljenek, kizárólag a feltétlenül szükséges időre (ügyfélazonosítás) távolítsanak el. Kérem szíveskedjenek mellőzni az iroda dolgozóval a testkontaktust (kézfogás) és lehetőség szerint mind az iroda dolgozóitól, mind egymástól a 1,5-2 méter távolságot tartsanak. Az irodába történő érkezést követően belépve jobb oldalt található mosdóban van lehetéségük melegvízzel, szappannal alaposan kezet mosni.

Felhívjuk Tisztelt Ügyfelek figyelmét arra, hogy amennyiben a fenti óvintézkedéseket elfogadni nem tudják, betartani nem akarják, úgy az Ügyvédi Irodának előzetes időpont egyeztetés alapján sem áll módjában személyes megjelenéssel járó szolgáltatást nyújtani.

Köszönöm megértésüket és együttműködésüket!

Ossza meg valakivel, akinek értéket jelenthet

You cannot copy content of this page